2016. július 3., vasárnap

3. fejezet

Sziasztok! Íme itta következő fejezet, remélem tetszik! Tudom, kicsit később hoztam, mint szoktam, de nézzétek el nekem! Remélem ezzel a hosszabb résszel kárpótoltalak benneteket! 

Jó olvasást! 

BELLA

3.   fejezet

Csak húzogatom a neveket, nyilazgatom az időpontokat, miközben a legnagyobb bénákat nézem, amint küzdenek, hogy a kegyeimbe és a pompomlánycsapat tagjai közé férkőzhessenek. Szánalmasak. Oké, ismerem a dolgokat, amikor azt mondják, hogy „ha nem próbálod meg, akkor sosem tudod, milyen vagy benne”, de ugyan. Ne akarjon valaki pompomlánynak jelentkezni, ha a bordásfalra is fél felmászni.
- Kééérlek – könyörög éppen Jade Lowe, hogy adjunk neki még egy esélyt.
- Nézd, sokan vannak még. Ne nehezítsd meg – próbál szép szóval rá hatni a mellettem ülő barátnőm és egyben csapattársam is, Zoe.
- Talán majd jövőre – jegyzi meg a másik oldalamon lévő csapattagom, Leah.
- Erre gyakoroltam egész évben, nem hiszem el, hogy nem tudtok még egy esélyt adni! Csak egyet! Bebizonyítom, hogy én vagyok a befutó! - Gúnyosan felhorkantok, majd előrébb hajolok.
- NEM – nyomatékosítom a válaszomat. – Az egyetlen tűrhető dolog, amit eddig csináltál, az az volt, amikor bejöttél az ajtón! Most pedig ugyanezt csináld meg, tipli! – mutatok az ajtó felé türelmetlenül. – Egy rohadt fekvőtámaszra nem vagy képes, Jade! Figyelj – engedem le a karomat. – Én nem szoktam így viselkedni, de kihozol a sodromból. – Fél szemmel látom, ahogy Zoe elmosolyodik az „én nem szoktam így viselkedni” résznél, de nem szól semmit. – Tudod, hogy hány lány van még vissza rajtad kívül? Csak a mai napon harminc! És, ha ebből a harmincból csupán egy olyan van, aki jobb nálad, tárt karokkal várom! – Jade szemébe könnyek gyűlnek, de nem sajnálom meg. – Elhúznád a beled, kérlek? – kérem nyájas hangon, mire sarkon fordul és sértetten elhagyja a termet.
- Így sosem fogsz megjavulni – súgja a fülembe Zoe, hogy Leah ne hallja. Leintem, hogy fogja be, mert így is mérges vagyok, majd kíváncsian várom a következő „áldozatot”. Aztán… kitör belőlem a nevetés, amikor egy fiú áll elém. Gesztenyebarna hajú, cingár gyerek egy irtó gáz szemüvegben, amelyet éppen akkor vesz le, mikor belép. A fiú zavartan áll, így összeszedem magam. Nem mondom neki, hogy a pompomLÁNYcsapatba csak és kizárólag LÁNYOK jelentkeznek, kíváncsi vagyok, hogy mivel készült. Zoe látja az arckifejezésemet, hogy mire készülök, így nagyot sóhajtva hátradől, ebből pedig Leah is arra követeztet, hogy nem szabad szólni.
- Hogy hívnak? – kérdezem bájos hangon. Közben észreveszem az ajtóban várakozó Riverst, de nem foglalkozom vele. El kellene küldenem, azonban nem akarok feleslegesen energiát fecsérelni rá.
- Tom Dance – felkapom a tekintetem és nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. A lányok közben próbálják visszatartani a nevetésüket mellettem.
- Komolyan úgy hívnak, hogy Táncos Tom? – nevetek fel, mire aprót bólint. – Remek, Tom! Miért akarsz a pompomLÁNYcsapatba jelentkezni?

- Úgy érzem, hogy a tehetségem a tánchoz isteni adomány és erre a nevem is utal. Meg akarom hódítani a világot a makroszintű részecskék feltalálásával, és a csodálatos mozgásommal! Utóbbira a nevem is utal – mondja, mintha teljesen egyértelműnek kellett volna lennie. Én meg nem tudom, hogy nevessek-e vagy inkább sírjak.
- Ez egy… érdekes gondolat – dicséri meg az eszmei alapot Leah. – Egyéb, amit el szeretnél mondani?
- Vegyetek be – vigyorog, majd elindítja a zenét.
Nos, „leesik” az állam. Még soha életemben nem láttam ilyet! Rossz értelemben. A mozgása inkább hasonlít egy vonagló bálnára. Mégis olyan lelkesen és mosolyogva hagyja abba a zene végén a mozdulatsort, mintha csak az X factorba jutna be.
- Ez… - kezdi fanyarul Zoe, de közbevágok.
- Én is ugyanerre gondoltam, Zoe! Ez csodálatos volt! Nem kérdés, bent vagy! – mondom egyszerre boldogan és gúnyosan.
- Rendben! Köszönöm, hogy itt lehettem.
- Mi köszönjük a fantasztikus produkciót – kiáltom még utána, amint kimegy Rivers mellett az ajtón. Leah feláll a székéből és bejelent egy tízperces szünetet, majd Zoeval együtt elmennek inni egy kávét. Szuper. Ismét egy térben kell lennem Riversszel. Mintha nem lenne majd épp elég az egyébként is együtt töltött idő.
- Mondd, te mindig ennyit lógsz az embereken? – jegyzem meg unottan.
- Minek nézel te? Tarzannak? – néz rám úgy, mintha most mondtam volna ki életem legnagyobb badarságát.




- Hagyjuk – legyintek. –Úgyse értenéd meg, mire gondoltam. Buta vagy hozzá – vigyorgok rá, mire felnevet. Na, mondtam egy jó poént?
- Csak téged utánozlak, Kedves – közli még mindig nevetve. Nem, hát persze, hogy nem mondtam vicceset, csak gúnyolódik. – Mellesleg elég jól megszívattad azt a szegény srácot. Talán elítéled a transzvesztitizmust?
- Szó sincs erről – rázom a fejem. – Csupán szeretek nevetni az embereken. Akkor a legviccesebbek, amikor valami hülyeséget csinálnak, és meg vannak győződve róla, hogy annál jobban nem is teljesíthetnek. – Gyorsan kipipálom a lapon azokat a neveket, akik szerepeltek, és a lista végéhez odaírom Tom nevét is. Azért maradjon nyoma annak, hogy itt volt. – Ráérsz ma? Az interjú miatt – nézek fel rá. Kicsit elgondolkozik, majd bólint. – Remek, hol találkozzunk?
- Nálunk? – von vállat.
- Oké, és hol laksz?
- Nem tudod, hol lakom? – értetlenkedik.
- Csupán egy napja ismerlek. Az első napodat is elszúrtad. Szóval honnan kéne tudnom?
- A suliban mindenki tudja, hol lakom! Azt hittem, hogy te, a „méhkirálynő”, mindent jobban tudsz mindenkinél! Mellesleg az én házamban vannak a legnagyobb bulik!
- Jaa, az ott a sulival párhuzamos utca végén? Az a hatalmas fehér ház? – tippelgetek.
- Igen, az – bólogat.
- Akkor tudom. Figyelj, át fogom küldeni majd a kérdéseket, próbálj meg rájuk értelmes válaszokat adni, légy szíves, különben addig nem hagylak békén – fenyegetem, de csak vigyorog, mint a tejbetök. –Nemsokára folytatjuk a meghallgatást, szóval ideje lenne távoznod.
- Egy feltétellel. – Már meg sem lepődöm, hogy minden egyes ígéretét feltételhez köti.
- Éspedig? – nézek rá unottan, mire a zsebéből előhalász egy fehér borítékot.
- Mi áll benne? Ugye egy csekket írtál nekem arra az esetre, ha meghalnék a veled töltött idő közben idegösszeroppanásban, hogy tudják állni a temetésemet? – mustrálom őt hálás tekintettel. Persze, tudom, hogy ez csak egy álom. – Milyen figyelmes vagy.
- Két nap múlva buli nálam. Mona szülinapja lesz, és meglepetéspartit szervezek neki. Ha nem tudnád, a meglepetéspartiban ott van a meglepetés szó, tehát nem szeretném, ha a fülébe jutna. – Milyen remek, hogy az előbb említette a buli szót és nem telik bele két perc, már a meghívót is adja.
- Aha – mondom. – És mégis mi közöm van nekem Monához? Téged is csak egy napja ismertelek meg! A neve ismerős, de ennek ellenére még csak azt sem tudom, ki az – közlöm vele.
- A barátnőm – von hanyagul vállat. – Kellenek az emberek és mivel ismerős vagy, ezért gondoltam, adok egy meghívót. Te úgyis mindenhol ott vagy – röhög. – Kizárt, hogy pont te lennél az, aki nem jön el. Hívhatod a két barátnődet is.
- Rendben – süllyesztem a táskámba a levelet.
- El sem olvastad.
- Most mondtad, hogy mi áll benne. Felesleges.
- De benne van az időpont.
- Nem azt mondtam, hogy nem fogom megnézni, csak azt, hogy most nem. – Észreveszem, hogy Zoe és Leah visszafelé jönnek a folyosóról. – Néhány perc és folytatódik. Ha tényleg azt akarod, hogy eljöjjek, húzz el – „kérem”. Rivers kacsint még egy utolsót, majd kifelé menet mindkét barátnőm kezébe szó nélkül nyom egy meghívót. Szuper, legalább nem nekem kell magammal hívnom őket. Azonnal feltépik a borítékot és végigfutják a sorokat.
- Téged is meghívott? – érdeklődik Leah, mire bólintok. – És te mész?
- Attól tartok. Ti pedig jöttök velem, igaz? – mosolygok.
- Naná – foglalnak helyet.
- Ki a következő? – lapozgatja az oldalakat Zoe.
- Ezek szerint Cora Marin. A lány, akiről meséltél, Abby – feleli Leah, éppen akkor, amikor a lány belép a helyiségbe. Hatalmas mosoly ül az arcán, a lelkesedése csillapíthatatlan. Az alakját elnézve tökéletes pompomlány lenne belőle, de a többi szempont is fontos persze.
- Helló – int egyet esetlenül. – Cora Marin vagyok és szeretnék bekerülni a csapatba. Tudom, hogy mindenki ezt akarja, de én bebizonyítom, hogy érdemes vagyok rá. Azonban van egy negatívumom. Remélem, ez nem befolyásolja az egész teljesítményemet.
- Mi lenne az? – érdeklődik Zoe.
- Diszlexiás vagyok – közli, miközben lesüti a szemét. – És az írás sem megy. Mármint, tudok írni, csak nincs tehetségem a szurkolódalok írásához. Nagy hátrány? De énekelni tudok.
- Ez nem kórus, aranyom – jelenti be Zoe. – Abby is tud. Sőt, szerintem a beválogatott pompomlányok fele tud majd énekelni.
- De… durván jó vagyok benne. Nagyon, tényleg – bólogat hevesen.
- Én is – szólalok meg. – De most nem erre vagyunk kíváncsiak. Megmutatod még ma, hogy mire vagy képes, vagy helyet engedsz a következőnek? Aki… - Beleolvasok a papírba. – Susuki Chinchang? Ez valami autó? – nézek fel a papírból, mire Zoe elröhögi magát.
- Nem, ő Sue, az a japán csaj a c-ből. – Ismét Corára koncentrál. – Na, csapj a lovak közé!
~§~
Cora egyszerűen elképesztőnek bizonyult a válogatón. Ő volt a legjobb az eddigiek közül. Minden egyes ugrás, minden spárga, minden cigánykerék, minden szaltó bámulatosan mutatott az ő előadásában. Ebben az esetben egyáltalán nem számít, hogy tud-e szurkolóverset írni vagy sem. Be fog kerülni, nem kétséges, de szeretek játszani azzal, amim van. Rossz utalásokat teszek, ha megkérdi, milyen volt; túlságosan is jó, de mivel én vagyok a csapatvezér, nálam jobb senki nem lehet. Ha mégis valaki úgy érzi, az repül. És nem fog érdekelni, hogy milyen tehetsége van.
A válogató után elmegyünk a lányokkal a Prewba meginni valamit. A kis bárféleség Zoe vezetéknevét viseli, mivel a családjáé a hely. Néha jó, ha a legjobb barátnőd birtokában van egy efféle helyiségnek, hiszen így ingyen sütit kaphatsz, nem számít, van-e rá pénzed.
Én csak fél órát maradok, mivel megbeszéltem már Riversszel, hogy nála találkozunk. Amikor azonban csengetek nála, nem ő nyit ajtót, hanem egy szőke hajú lány. A vonásai kicsit emlékeztetnek Riversszére, de nem mernék megesküdni rá, hogy ő lenne a húga. Többnek nézném tizenötnél, bár ez talán csak a füstös sminkje miatt lehet. A korabeli csajok nem hordanak általában ilyet, kivéve engem. Én már tizenhárom éves korom óta játszom a nagymenőt, amihez elengedhetetlen a smink. Kifejező tekintet kell ahhoz, hogy féljenek tőled és komolyan vegyenek. Külső alapján pedig emlékeztet magamra a csajszi. Leszámítva a szőke hajat.
- Szia – mosolyog, mire rájövök, hogy még sincs sok közös bennünk. Én sose nyitok mosolyogva ajtót, főleg nem egy idegennek. Hacsak az nem felnőtt.
- Helló – intek, mire kitárja az ajtót és beenged.
- Olivia vagyok – nyújtja a kezét, de csak felvonom a szemöldökömet; nem rázom meg. Leengedi, azonban nem lesz emiatt goromba, ami meglep. – A bátyám mindjárt jön, fent van az emeleten. Ha gondolod, felmehetsz hozzá, nekem viszont mennem kell – kapja fel a táskáját. Már épp kimenne az ajtón, amikor megfordul, mintha csak elfelejtett volna valamit. – Mekkora barom vagyok – túr a hajába idegesen. – Ugye te vagy Abby?
- Igen, nem egy betörőt engedtél be – nevetek, mire megkönnyebbül.
- Hál’ istennek – sóhajtja. – Na, most már tényleg megyek – ölel át sebtében. Ami megint meglepetésként ér, hiszen még sosem találkoztunk. Nem értem, hogy létezhetnek a világon olyan emberek, akik ennyire közvetlenek. Szerintem, ha a maffiafőnököt engedte volna be, azt is megölelte volna.
Gondolataimból az Olivia által becsapott ajtó csattanása és Rivers hangja ébreszt, aki épp most sétál le az emeletről.
- Liv elment? – Bólintok. – Szuper. Csüccs – mutat a nappaliban lévő kanapé felé, amelyen ő is helyet foglal. Egy-két esti buli gyanánt beugrik néha a háza. A fehérre festett falak, az emeleten a gyönyörű tapéta és a hatalmas tér. Mondjuk, akárhányszor voltam is már ebben a házban, sosem beszéltem a sráccal, aki olyanokat szintén gyakran meghívott, akiket aznap látott meg először a suliban. De mivel csak szeptember óta vagyok hivatalosan is virginiai, ezért ezekből az alkalmakból csak néhány adódott. Lényeg a lényeg, nem tévednék el, az egyszer szent.
- Elküldtem a kérdéseket a telómról. A Prewban voltam, nem tudom, hogy átment-e. Elég sokan használják az ottani WiFit – térek a lényegre.
- Megkaptam, már elkezdtem kitölteni, csak még nem fejeztem be – felel. – Amúgy te már ma tervezted felvenni az egészet?
- Nem, egyelőre csak a fő dolgokat tisztázzuk. Tudod, a mikor, hol kérdésekre válaszolva.
- Rendben. Szerintem a helyszínt kipipálhatod. Ha a fociról akarsz videót készíteni, mint hobbim ábrázolását, akkor egyértelműen a legtöbb videó a hátsó kertben vagy a focipályán fog készülni. De mivel be akarod tenni a töltelékkérdéseket is, mint például szabadidős tevékenységek, csajok, egyik nap elmehetünk a Prewba pizzázni és felveszed, vagy valami hasonlóra gondoltam. Az időpont pedig… - néz rám tanácstalanul.
- Szerintem négy után. Általában háromtól már nincsenek nekem óráim, és a négyig belefér egy pihenő is.
- Az nekem is jó – bólint.
- Van egy ötletem – hozom fel a saját tervemet. – Mesélted ezt a szülinapi bulit, amit szervezel. Nos, úgy döntöttem, hogy eljövök rá, de felvennék néhány részletet. Például a barátnőd belépőjét, egy közös csókot vagy valamit, ami megmutatja és bizonyítja, hogy odáig vagytok egymásért. A tánc közben is csinálnék részvideókat, plusz közös fotókat néhány emberről, akik veled vannak. Az a lényeg, hogy ne legyen egyhangú – magyarázom. – Egy kis foci, egy kis barátokkal való lógás, egy kis romantika, egy kis szórakozás. És egyszer le is itatlak, hogy felvegyem, milyen vagy részegen – mosolygok, mire felnevet.
- Tízig bírom, aztán végem – jelenti ki.
- Tíz pohár? – vonom fel a szemöldököm. – Sör?
- Sör… sör – nevet, miközben ismétli a szót. – Whisky, baby, citrom nélkül – kacsint.
- Hát – mondom -, majd maximum megitatlak egy hordó whiskyvel is akár, elérem, hogy lássalak a kádban fetrengeni, magatehetetlenül.
- Azt nem fogod sosem látni – közli. – Én piásan mást szoktam csinálni.
- Mégis mit? Alig lát valamit az ember az émelygéstől olyankor – cáfolom meg. Aztán kiderül, hogy Riverst nem lehet ebben sem megcáfolni.
- Szexelni – röhögi. – Igazad van, az émelygéstől alig látni valamit, de a sötétben nincs szükséged szemekre. Csak egy hosszú ujjra és egy ötször akkora farokra – vigyorog perverzül, nekem pedig akaratlanul is grimaszba torzul az arcom.
- Undorító vagy. Nem hiszem, hogy Mona hagyni fogja a szülinapján, hogy megdugd.
- Ha szépen kérem, biztos belemegy. Ha nem is azonnal, de tíz perccel utána már a harmadik kört nyomjuk majd, elhiszed? – vonogatja a szemöldökét, mire felállok.
- Fúj, Rivers, kérlek, kímélj meg a szexuális életedtől, oké? – mondom undorodva. – Nem akarom hallani, szóval jobb, ha megyek – hozom a tudtára.
- Michael – hallok egy ismeretlen női hangot a háttérből. – Már megint mi a fenét mondtál? – A konyha boltíve alatt egy, egy negyvenes éveiben járó nő törölget egy tányért. Feltételezem, Rivers anyja. És irtó vicces, hogy Michaelnek szólította őt, így vissza kell tartanom a nevetésemet. Nemcsak a megszólítás, hanem Rivers tekintete miatt egyaránt. A nő most felém fordul. – Bocsásd meg neki, kérlek. Nagyon mocskos a szája, egyszer kitörlöm ezzel – emeli fel a mosogatószertől habos szivacsot, miközben Riversre tekint. – Szívesen kezet fognék veled, hogy bemutatkozzak, azonban ilyen kézzel nem szívesen maszatolnám össze a tiszta kezed – mosolyog kedvesen. – Ennek a lókötőnek az anyja vagyok. És ne gondold azt, hogy tőlem tanulta ezeket a megjegyzéseket. Az apjára ütött – nevetgél. – Te biztosan az a fotós lány vagy… Abby! – mutat rám a mutatóujjával, mintha csak most jutott volna eszébe a nevem.
- Igen, Mrs. Rivers, nagyon örvendek.
- Ó, hagyjuk a formaságokat, szólíts Anne-nek – legyint egyet, minek következtében a kezéről szerteszét fröcskölnek a habok. Rivers felnevet és Anne is elmosolyodik.
- Jobb lesz, ha visszamegyek – mutat maga mögé. – Ezt még fel kell törölnöm. – Azzal sarkon fordul, és amint befordul oldalra, már nem is látom őt. Riversre szegezem a tekintetem. – Ejnyebejnye, Michael, már megint csúnyán beszélsz?
- Hagyd abba – kér.
- Anyukádat jobban bírom, mint téged. És bizony ez nagy dolog.
- Csak elemében van – mondja. – A nagynéném terhes, és ide akarja majd hozni a babát néhány napra. Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nem itt laknak, azonban a férje kórházban van, és vele lenne, míg felépül. Persze meglátogatná a fiát itthon, de anyám teljesen be van zsongva, hogy újra átélheti az „anyai örömöket”. – Az utolsó kifejezésnél elvékonyítja a hangját, mire felnevetek. Úgy döntök, inkább visszaülök a kanapéra. – Innen egyenesen hazamész majd?
- Nem – rázom meg a fejemet. – Zoeval találkozom náluk.
- A sötét hajú csajszi, aki ott volt? – kérdezi.
- Igen.
- Akinek az apja a rendőrségnél szolgál?
- Aha.
- Tíz perc múlva Monáért kell mennem, a húgommal találkoztak valami kirakatnál és a Crown plázánál találkozunk. Moziba megyünk, a húgomat kidobom Lindsey-nél, a barátnőjénél. Zizi háza útba esik, ha gondolod, elvihetlek. Legalább látja egy rendőr, ha otthon van, hogy tudok szabályosan is közlekedni – röhög.
- Zoe – javítom ki. – És, igen, az jó lenne, Michael.
- Még egyszer így hívsz és mehetsz gyalog – fenyegetőzik, miközben mindketten felállunk.
- Attól függ.
- Mitől? Mondom, gyalog mész – mondja.
- Tíz perc volt idáig a Prew-tól. Gondolod, hogy nem tudok hazamenni?
- Nem gondolom, de kocsival kényelmesebb.
- Igaz – bólintok. – De attól még hívhatlak Michaelnek.
- Nem. Soha.
- Mikey? Az olyan cuki!
- Véletlenül sem.
- Csak simán Miki egér? – rebegtetem a szempilláim.
- A halálos ágyadon hívhatsz így először és utoljára. És csakis akkor, ha senki nem hallja. Különben fuccsba vágom az interjúdat és leszarom a lelkiismeretemet is. Ne nézz rám így!
- Hogy?
- Ilyen utálatosan, összehúzott szemmel!
- Tahó vagy, Rivers. A tökéletes példája az olyan férfiaknak, akik csak kihasználják az embert.
- Kösz, ez igazán jól esett – hunyja be a szemét. – Te is akarsz moziba jönni, mi? Ó, baby, majd legközelebb.
- Mi?! Nem! – tiltakozom. – A csajodat nem zavarja, hogy más lányokkal flörtölsz?
- Amit nem tud, nem fáj – von vállat. – Akkor indulunk már végre?
- Igen – mondom dühösen, majd felállok a kanapéról és követem az autóhoz.


6 megjegyzés:

  1. Szia.

    Nagyon tetszett ez a rész is, remélem hamar jön az új, hátha hallhatunk is valamit a kérdésekből. A fiún síkítottam a röhögéstől; hallottam már ilyet, de műkődik. Sok szerencsét továbbra is.

    Ölel,
    Kanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kanna!

      Mindig te vagy az első kommentelőm. Már meg sem lepődöm, de olyan gyorsan végigolvasod a részt, hogy amikor kiírta, hogy két kommentem van, 100%-ban biztos voltam, hogy te vagy az első. És hasonlóképpen gondoltam Peetagey-re, mint második hozzászólom.
      Köszönöm, köszönöm, és még egyszer köszönöm! Elképesztő olvasó vagy és imádom minden hozzászólásodat! <3

      Ölel,
      Bella <3

      Törlés
  2. Drága Bella!
    Michael egy igazi pöcs:D De úgyis ő lesz a szőke herceg, fehér lovon, úgyhogy csak megszeretem a végére:D Nagyon imádom ezt a történetet :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen Peetagey-m!

      A hozzászólásod nagyon megnevettetett, abból is a legelső mondat. Való igaz, Mike tényleg az. Attól tartok viszont, hogy nem ő lesz az a tipikus szőke herceg fehér lovon, mivel egyrészt nem szőke (xDD), másrészt pedig ő nem az a fajta srác, akik az elveszett hercegnők megmentésére siet. Ebből meg az látszik, hogy Abby nem egy hercegnő. Inkább egy beképzelt libához tudnám hasonlítani. :D :D :D

      Köszönöm a dicséretet, téged is imádlak, a kritikáidat meg úgy szintén! Sajnos azonban még nem jutottam el odáig, hogy kérjek is. Valamikor a héten muszáj lesz megejtenem :D :D :D

      Ölel,
      Bella <3

      Törlés
    2. Ezt ilyen nyíltan nem akartam leírni :"D
      Nem mondom, hogy most azonnal felírlak, mert jelenleg a hajamon festékkel várom, hogy leteljen a 30 perc és lemoshassam, de amint írsz, meglesz!:D

      Törlés
    3. I'm soooooooooooo happy! *0*

      Törlés