Sziasztok Drágák!
Huszonegyen vagyunk és rendkívül hálás vagyok nektek. Minden kedves idetévedőt imádok és az, hogy megtiszteltek, hogy olvassátok a történetemet, az egyszerűen felemelő érzés, szóval nagyon köszönöm. A hobbimat, vagyis az írást mindig is szerettem, veletek azonban valami különleges értelmet ad az egész. Szóval I love my followers! És jó olvasást!
Ölel mindenkit,
BELLA
1.
fejezet
-
Abigail Montgomery-t kérjük az igazgatói irodába! – Az iskolai bemondóból
hallom, ahogy az igazgatói irodába kéretnek. Pontosan tudom, hogy mi miatt:
enyhén szólva, kicsit rásegítettem Tanja Lincoln biciklis bukfencére, amikor is
kilyukasztottam a biciklikereket szórakozásból. Minden álmom volt zakózni látni
őt, amiért a pompomlány csapatban elérte a vezetői posztot. Velem volt
versenyben és az, hogy összejött neki legyőzni engem, számomra teljes kudarcnak
számított. A fél csapatot sikerült megvesztegetnem apróbb dolgokkal, erre ő
beállít és tönkretesz mindent. De mivel sajnos kificamodott a bokája, én veszem
át a csapatvezetői helyét és a valaha volt legjobb csapatot fogom
összeállítani, terveim szerint. Na, persze csak akkor, ha a diri nem hiszi el
azt, hogy tényleg benne volt a kezem. A suliban a tanár-diák kapcsolat
megoszlik. Mialatt a diákok nagy része engem tart a gyönyörű és menő, ám
mindenkin átgázoló fruskának, addig a tanárok a tevékenységeim, az apám
jelentős támogatása és külsőm alapján, csak a „perfekt” szóval illethetnek. Ami
nekem tökéletesen megfelel erről az oldalról. A diákok és évfolyamtársaim
megnyerésén pedig majd igyekszem dolgozni. Nekem kell lennem a bálkirálynőnek,
nem számít, hogy ez az első, mégis egyben az utolsó évem is itt. Nem számít
más. Kell a siker, és bármire képes vagyok annak érdekében, hogy elérjem, amit
akarok.
Amint
megérkezem az igazgatói irodába, a férfi megkér, hogy foglaljak vele szemben
helyet. Így teszek, és igyekszem a legbájosabb mosolyt felölteni az arcomra.
-
Nos, Miss Montgomery, bizonyára hallotta, mi történt Miss Lincolnnal.
-
Igen, Mr. Harris. Ugye Ön is úgy vélekedik efelől, hogy szörnyű? Szegény lányon
látszott, hogy mennyire akarja ezt az egész megbízatást, amit magától kapott és
az, hogy pont ebben az időszakban érte ez a csúnya baleset, eléggé korlátozzák
őt a megvalósításban.
-
Természetesen. Nos, remélem a pletykák nem igazak, mert akkor meg kellene
bánnom, hogy inkább önnek adományozom ezt a posztot. – Úgy teszek, mintha
meglepődnék és roppant hálás arckifejezéssel felállok a székemből, majd a
kezemet nyújtom az igazgatónak.
-
Ó, Mr. Harris! Ne aggódjon, nem fogja megbánni! Minden tőlem telhetőt megteszek
annak érdekében, hogy a pompomlány csapat remekeljen az idei focimeccsen.
-
Nem is vártam öntől mást, Miss Montgomery – ráz velem kezet, majd az ajtó felé
int, hogy ideje távoznom. Még egyszer megköszönöm hát neki a nagylelkűségét,
aztán a követező tanórámra igyekszem.
Mr.
Roberts földrajzóráin el tudnék aludni. Csak beszél, beszél és beszél. Sosem
hagyja abba, még a diktálást is félbeszakítja, hogy elmeséljen egy általa izgalmasnak,
általunk inkább dögunalmasnak ítélt sztorit. Meglepő, hogy a harminc év feletti
tanároknak mennyire unalmas és egyhangú az életük. Merem állítani, hogy Mr.
Roberts lenne a középkorú férfiak között a legnépszerűbb, ha megválna attól a
borzalmas barna nadrágtól, változtatna a lenyalt hajstílusán s megszabadulna a
szemüvegétől meg a bajszától. A végzős lányoknál ő lenne a befutó. De
visszatérve az órára, teljes megváltásnak hatott, amikor végre kicsengettek és
tudatosult bennem, hogy sikerült végigülnöm negyvenöt kínkeserves percet
földrajzon. Ebédidőre csengettek, ami általában fél órát vesz igénybe, azonban,
mivel ekkor állnak a leghosszabb sorok a kajára várva, eszembe jut, hogy van
tíz percem elintézni az interjúmat a focicsapat vezetőjével, a lányokat
kábulatba ejtő Mike Riversszel. Csak látásból ismerem, de az évfolyamtársaim
beszélgetésiből elkaptam néhány szófoszlányt, ami őt illeti, így, ha teljesen
nem is, de nagyjából tudom, kivel állok majd szemben. Nem is Rivers miatt
aggódom igazán, hanem amiatt, hogy le kell mennem a pályára. Mert labda
közelében életveszélyessé válnak a dolgok körülöttem. Velem együtt. Szóval
muszáj lesz jó messzire elkerülnöm a többi focistát, ha nem akarok megsérülni
és úgy járni, mint Tanja Lincoln. Csak éppen labdával.
A
diktafonommal együtt a pályára battyogok tehát és megvárom, míg véget ér a fiúk
gyakorlása. Néhány perccel később Rivers a pólójával a nyakában jön kifelé és
úgy sétál el előttem, mintha ott sem lennék. Még csak felém sem néz. Gyorsan
utána eredek, és az útjába állok, mire felvont szemekkel kezd el bámulni rám.
-
Helló, Abby Montgomery vagyok, a pompomlánycsapat vezetője és a diáktanács
alelnöke – nyújtom a kezem, de ő csak furcsán néz rám; nem rázza meg. Inkább
leengedem magam mellé és igyekszem nem lohasztani a lelkesedésemen.
-
Remek. – Megpróbál kikerülni, de ismét elé állok.
-
Igen, az. Járnak ezekhez a posztokhoz kötelességek is, az egyik pedig az, hogy
interjút készítsek veled.
-
Figyelj, baby, nekem erre nincs időm. Marco biztosan szívesen ad választ a
kérdéseidre. Sietnem kell – nyomatékosítja a szándékát. Megint bepróbálkozik
azzal, hogy elmegy, azonban én ennél kitartóbb vagyok. Nekitámasztom meztelen
felsőtestének a tenyerem, így marasztalásra bírva őt. Meglepődik a
mozdulatomtól és hátrál néhány lépést.
-
Nézd, nekem sincs erre időm, van egy csomó más dolog, amivel foglalkozhatnék,
de mégis itt vagyok. Eljöttem ide, hogy megkeresselek, vártam rád tíz percet,
lekéstem az ebédemet, mivel már húsz perce állok itt, mert szórakozol velem,
szóval nem fogadok el nemleges választ. Nem érsz most rá? Oké! – Magamhoz
rántom a karját és a tollammal ráfirkantom a címemet. – Legyél itt ötre,
különben nem állok jót magamért! – fenyegetem, majd egy kecses mozdulattal
hátat fordítok neki és lelépek. Magamban azért reménykedem benne, hogy nem
lőttem túl a célon és eljön. A szüleim nem lesznek otthon, szóval ez egy remek
alkalom lenne az interjú megírásához.
~§~
Az
ötödik órámról való kicsengetés után az udvarra igyekszem. Azt tervezem, hogy a
szünetben gyorsan összeállítom a kérdéseket, amelyeket majd fel szeretnék tenni
Riversnek, ha ott tartunk. Legnagyobb meglepetésemre egy c-s állja el az
utamat, amint az udvarra készülök menni. Felvonom a szemöldököm és tüzetesen
végigmérem a lányt. Körülbelül velem egyforma magas, és hullámos, barna haj
keretezi arcát.
-
Mit akarsz? – kérdezem, és az órámra pillantok, jelezve, hogy nem éppen a
legjobbkor jött.
-
Én csak… hát…
-
Kinyögnéd még ma? Jobb dolgom is van – közlöm vele kegyetlenül.
-
Bocsi – szólal meg végre, majd a tárgyra tér. Közben barna szemeivel engem
bámul. – Úgy hallottam, tagokat keresnek még a pompomlánycsapatba, és, mivel te
vagy a vezető, azt hiszem, nálad kell leadni a jelentkezést. – Kisimulnak a
vonásaim, gondolatban pedig jól fejbe ütöm magam. Kedvesnek kell lennem, ha azt
akarom, hogy bálkirálynő lehessek. És oda az egyenes út a pompomlányokon
keresztül vezet. Magamra öltök tehát egy ragyogó mosolyt, és kedvesebb
hangnemben válaszolok az ismeretlen lánynak.
-
Ne haragudj az előbbiért – sóhajtok. – Rossz napom van. Mi a neved?
-
Cora Marin.
-
Nos, Cora, holnapután lesz a meghallgatás, felírlak a listára és meglátjuk, mit
tudsz. Gondolom, a szabályokat olvastad a neten. Egyébként Abby Montgomery
vagyok, ha még nem ismernél.
-
Tudom, ki vagy – mosolyog rám a lány. – Bocsi a zavarásért, csak ennyit
szerettem volna. Akkor a csarnokba jöjjek szerdán háromra? Azt nem tudod, hogy
gyakorlásra ki lehet-e kérni?
-
Igen, ahogy mondod. Ki lehet bérelni, de arról Mrs. Goldfield gondoskodik. Sok
sikert akkor – intek Corának, majd folytatom az utam az udvar felé. Ha elég
gyors vagyok, a maradék tíz percben még meg tudom írni a kérdéseket
piszkozatként. Mondjuk, az igaz, hogy elég merész lépés volt úgy odamenni
Rivershez, hogy a húsz kérdésből csupán hét van meg, de rögtönöztem volna. És
különben is, nem lett volna elég a rendelkezésünkre álló idő a teljes interjú
lebonyolításához.
Választok
egy üres padot, majd leülök. A jegyzetfüzetembe lefirkantok néhány további
kérdést a megírtakhoz. Az első öt a fociról szól, a második öt a család
részről, a harmadik ötöt a kapcsolatairól írtam, az utolsó rész pedig a
szabadidejéről. Lehet, hogy majd változtatok a sorrenden, azt még nem döntöttem
el. Persze sokkal egyszerűbb lenne, ha elküldeném a kérdéseket neki facén,
azonban át kellett őt hívnom, mert illusztrációt is kértek hozzá, a netes
bejegyzésben pedig kisvideót kell közzétennem. Hát, a munkámat nem könnyítik
meg, az biztos. De még mindig jobb Riversszel „átvészelni” ezt az egészet, mint
az évfolyamunkra járó Nicole Clauddal. Szerintem a szünetek között csajbunyó
lett volna közöttünk. Olyannyira rossz a viszonyunk, hogy nem bírunk öt percet
sem egymás mellett háború nélkül. Azon gondolkodtam, hogyha a harmadik
világháború az én és az ő viszályomról szólna, kihalna az emberiség. Nem
állapot, ami köztünk van, ez tény és való, de, ha ő nem akar javítani a
kapcsolatunkon, én miért fáradozzak? Ha ő nem akar, akkor úgysem jönne össze.
Elsőnek pedig tutira nem fogom beadni a derekamat. Amíg nem látom, addig jó.
Aztán pedig jobb, ha fut, mert, ha utolérem, egyenként tépem ki azokat a vörös
hajszálakat.
~§~
Apa
visz haza az iskolából a hetedik órám után. Éppen egy konferenciáról érkezik,
így könnyedén fel tud venni a sulinál és haza tud dobni, mielőtt még a másikra
kellene indulnia. Semmiségekről beszélgetünk a hazaúton, elmondja, hogy milyen
büszke rám, amiért ekkora sikerem van itt is. Majd közli, hogy csak későn ér
haza, mert anyuval a konferencia után el kell utazniuk valahová, az út az
körülbelül egy órás, meg, hogy sok dolguk van. Ne várjam meg őket a vacsival.
Amint
hazaérek, felsietek a szobámba. Olvasok kicsit, eszek egy gyümisalit, majd
elköszönök apától és beváltom az ígéretem, miszerint átmegyek a szomszédba Mrs.
Fieldshez és kifizetem neki anya nevében a most a nappalinkban díszelgő,
gyönyörű azáleákat. Na, persze ez csak negyed órát vesz igénybe a
kávémeghívásával együtt, így ki kell találnom, hogy mi a fészkes fenét fogok
csinálni öt óráig.
De
aztán rájövök, hogy összeállítom a táblázatot az eddigi lányokról, akik
jelentkeztek a csapatba. Attól, hogy az én és a két legjobb csapattársam
feladata a válogatás, még vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Előírás
például, hogy a lányok mozgását figyelembe véve egytől ötig pontozzuk a
meghatározott lépéseket, mozgástípusokat. Mondok egy példát. Ha például Cora
eljön a meghallgatásra, akkor az egyik dolog, amit egytől ötig néznem kell nála
a spárga. Vagy a cigánykerék. Összesen harminc pontot lehet elérni. Ugye huszonöt
a mozgás összesen, plusz öt, hogy mennyire tudnak rímelő mottókat előadni.
Meglepődtem
viszont, hogy az agyalás, amelyet nem sokszor csinálok, mennyi időt vesz
igénybe, és, hogy kicsit késve bár, de negyed hatkor csengetnek. Teljes
lelkesedéssel, és megannyi hálával magamban, nyitok ajtót Riversnek. Igen.
Aztán hatalmasat csalódok, mivelhogy nem Rivers áll az ajtóm előtt, hanem Mrs.
Fields. Próbálok azért kedves maradni és beengedem. Megkínálom teával, ami
nincs otthon, de úgyse kérne, mert nem szereti, hogy udvariasnak tűnjek. Aztán
közli, hogy csak azért jött át, mert nála maradt a visszajáró, amit az
azáleákért cserébe adtam.
Megváltás,
mikor elmegy, hiszen így kedvemre káromkodhatok, amiért felhúzták az agyamat,
amiért nincs már se öt óra és se Rivers. Az összes focistát elküldöm a pokolba,
mert mindegyik ugyanolyan nagyképű és bár a menő lányok bejönnek a jó pasiknak,
nekem sose kéne olyan, aki nincs tisztában az idővel. Mellesleg abban is biztos
vagyok, hogy, ha azt a bizonyos Marcót kértem meg volna ugyanerre, lehet, hogy
eljött volna, de tuti nem ötre.
Ismét
csengetnek. Éppen az emeletre készülődtem, de inkább visszafordulok. Hogy mit
hagyott itt Mrs. Fields, nem tudom, ugyanis szokása mindent elveszíteni, holott
még csak negyvenöt körül van. Legszívesebben elküldeném, de, mivel anya legjobb
barátnőjéről van szó, próbálok jó benyomást kelteni, ne mondja már meg a
szüleimnek, mekkora genyóarc vagyok a valóságban.
És,
amikor kinyitom az ajtót, az a düh, amit két perccel előbb éreztem, azonnal
elszáll, tekintve, hogy a küszöbnél nem a szomszéd áll, hanem Rivers. Először
el sem hiszem, hogy van Isten és tényleg ő az, de miután megbizonyosodom
afelől, hogy nem csak klón, beengedem a házba.
-
Baby, hadd közöljek veled valamit – szólal meg, miközben felakasztja fekete
bőrdzsekijét a fogasra. – Utálom a kompromisszumokat. És soha többé nem
fordulhat elő, hogy utasítgatsz engem vagy megmondod, mit csináljak. De azért
eljöttem, mint látod, hogy ne romoljon az imidzsem.
-
Ó, baby, azt már ennél jobban nem
tudod lerontani – mutatok az órára, amelynek másodpercmutatója az imént hagyta
el a hatost. Rivers felröhög, majd körülnéz a házban.
-
Szép kecó, Libby.
Felvonom
a szemöldökömet. Alig hiszem el, hogy Libby-nek szólított.
-
Baby, hadd közöljek veled valamit – kezdem úgy, ahogy ő a belépőjét. – Utálom,
ha nem jegyzik meg a nevemet.
-
Véletlen volt – mondja gúnyosan. – Bocs. Nehéz megjegyeznem azok nevét, akiknek
semmi nyoma nem marad az életemben, vagy akik jelentéktelenek.
-
Hát Rivers, akkor peched van. Mert, ha nem jegyzed meg a nevem, nekem talán nem
is, de a pofonnak, amit tőlem kapsz, egészen biztos, hogy nyoma marad az
életedben. Jobban mondva az arcodon – javítom ki magam. – Szóval. Ahelyett,
hogy itt pepecselnénk, nem lenne egyszerűbb, ha feljönnél velem és elkezdenénk
végre?
Rivers
arcán egy szarkasztikus mosoly jelenik meg, miközben a lépcső felé int.
Helló drága!
VálaszTörlésHúúúha, mit ne mondjak, kitettél magadért. Egyszerűen fantasztikus lett az első fejezet, és nem tudom miért, de nagyon szimpatikussá vált számomra Abi karaktere.:D És az a jelenet Riversszel! Azt hiszem tanulnom kéne Abitől.:DD
Kezdek megőrülni, így nem lehet vége!! Nemár, most várnom kell a következő részig, hogy megtudjam mégis mi lesz az interjúból. Oké, el kell ismernem, valójában fantasztikus befejezés.:D Siess Bell, türelmetlen vagyok. ^^
U.I.: A design csodálatos, és az a fejléc...*-* Amúgy, szerintem Shay sokkal inkább Abi, mint Sasha volt.:)
xx, Jia
Nos, Jiám, kellőképpen megleptél a kommenteddel, nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyeri a tetszésed és mivel elég jóban vagyunk, ezért különösen is fontos számomra a véleményed! Feldobtad a napom! <3 <3 <3
TörlésNem kell sokat várni a kövi résszel, a jövő héten jön terveim szerint és igazat adok neked Shay és Sasha karakteréről kapcsolatban, valóban jobban illik ő Abby-hez.
A desinnal és a fejléccel sokat dolgoztam, szóval nagyon köszönöm az elismerő szavaidat!
Legyen gyönyörű, derűs napod!
Ölelééés <3 ,
Bella :D
És kész.. Végem..:D
VálaszTörlésMindig... Mindig meg tudsz lepni valamivel, mindig kitalálsz valamit, amiért egyre jobban imádom a sztorijaidat❤
Most pedig itt van Abi... Meg Rivers:D és én megint a földön fetrengek két indokból:
1. Hogy a francba tudsz ennyire eseménydús és fantasztikus irományt összehozni
2. Miért? Miért, miért, miért? Miért itt fejezted be?? Nem tudok tovább várni😂
Siess nagyon, ahogy csak tudsz, mert én már mindennél jobban várom a következő fejezetet, és az interjú fejleményeit:D
Ölel: Panna❤
Drága Panna!
TörlésNagyon sokat jelent, hogy olvasod a történeteimet és, hogy rendszerint kommentet is hagysz magad után, köszönöm <3
A kérdéseid kicsit meghatottak, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire sokat jelentenek neked az irományaim és ezredszerre is megköszönöm akkor, hogy vagy és olvasol és... wááá!
Nem sokára jövök a résszel, ám a Suttogás előbb itt lesz!
Ölelééés <3,
Bella <3
Szia.
VálaszTörlésNe már... a kegjobb résznél hagyod abba? Én meg itt örültem, mikor olvastam, hogy interjú lesz, erre nincs benne a fejezetben! Mondd meg nekem, mi a csudáért kínzól engem és a többieket, huh? Amúgy meg hozdd hamar azt a részt, vagy kibelezlek, hogy klnot csináljak belőled, csak arra használva, hogy hozza a részeket! Ideje lenne hozni a részt, nem érdekel, hogy csak pár órája kett kész!
Ölel, Kanna
Szia.
VálaszTörlésNe már... a kegjobb résznél hagyod abba? Én meg itt örültem, mikor olvastam, hogy interjú lesz, erre nincs benne a fejezetben! Mondd meg nekem, mi a csudáért kínzól engem és a többieket, huh? Amúgy meg hozdd hamar azt a részt, vagy kibelezlek, hogy klnot csináljak belőled, csak arra használva, hogy hozza a részeket! Ideje lenne hozni a részt, nem érdekel, hogy csak pár órája kett kész!
Ölel, Kanna
Drága Kanna!
TörlésHuh, halálra rémítesz! Köszönöm a kommented, nagyon jól esnek a szavaid és boldog vagyok, hogy az olvasóim között tudhatlak. De visszatérve rád és a "szörnyű" fenyegetésekre, azt hiszem, jobban teszem, ha minél előbb hozom a kövi részt, mielőtt az udvaromon csomó kis Bellák futkosnak majd laptokkal a kezükben, akiket te kreáltál xD
Ölelééés,
Bella <3
Hűha! Őszinte leszek, engem a prológussal nem nyertél meg, ez viszont... Hűha! Fantasztikus lett, alig várom a folytatást :33
VálaszTörlésNagyon köszönöm <3 <3 <3
Törlés